RunTOOL 2.0 - 2022. Ultrabalaton
Azt mondják, hogy a futás magányos sport. De ez csak részben igaz. A hétköznapokban én is egyedül futok. Az Ultrabalaton viszont számomra maga az ünnep. Ilyenkor pedig a futás egy nagy közösségi programmá kerekedik. Csapatban futni pedig igazi élmény.
Idén ismét arra vágytam, hogy feszegethessem a saját határaimat. A korábbi 2x10 körüli km-ek helyett, 3 futás volt tervben és összesen 34,6 km.
Rutinosan álltam a rajthoz, bár a hajnali 4:30-as indulás újdonságnak bizonyult. Még sötét volt, de az elmúlt évek alatt megszerettem sötétben futni. A sötétségben az a jó, hogy benne van a világosság reménysége. Miközben futottam és mindenki elsuhant mellettem, a hátam mögött felkelt a nap. Később a csapattársak gyönyörű, már-már szentimentális képeket mutattak róla. Szuper, - gondoltam, - akkor ők is megtalálták a mai reggelben azt a szépséget, amit magukkal vihetnek erre a hosszú napra. Az első futásom jól sikerült, 11,7 km lett. A végén azt éreztem, bármikor jöhet a következő.
Ez hamar el is jött. Délben már újra futottam. Most már meleg volt, hét ágra sütött a nap. Kaptam bringás kíséretet, ami szokatlanul jól esett. Korábban el se tudtam volna képzelni, hogy úgy fussak, hogy valaki árnyékként követ. Fáradtan zártam ezt a szakaszt, ami a legrövidebb, 8,1 km lett. Energiafeltöltés és pihenés következett.
Ettünk, majd napoztunk a fonyódi strandon és gyűjtöttük a napenergiát, hogy tartalékot képezzünk az éjszakára. Közben egymást váltották a kollégák és a lányaim. Mindenki kipirult arccal, mosolyogva ért a váltópontokra. Jó volt látni, hogy az “elsőbálozók” durván felülmúlták önmagukat, olyanra voltak képesek, amit maguk sem gondoltak volna magukról. Elégedettség és jókedv lengte be a kisbuszt, ami fedél volt a fejünk felett 24 órán át. Persze voltak nehézségek és szükség volt egymás bíztatására, a támogatásra, de együtt erősnek éreztük magunkat. Mert egy csapatban pont az a jó, hogy nem vagy egyedül.
Az éjszakai fáradtság érzésünk sokkal hamarabb megjött, mint maga az éjszaka. Persze nem csoda, hisz már hajnali 3-óta ébren voltunk. Azért egy csapatszállító járműben ülve aludni nagy kihívás. A fáradtságom pedig nem csillapodott. Tudtam, hogy hamarosan ismét futni fogok, de nem tudtam elképzelni, hogyan fog a testem felébredni.1:30-kor nagyon fáztam, amikor a váltópontnál vártuk a nagylányomat. Ő pontosan, tartva az idejét érkezett és olyan üdítő látvány volt, hogy lendületet kaptam tőle. Nekem is sikerülni fog! Igyekeztem “feltankoni” magam. Amikor már felfogtam, hogy elindult az előttem lévő futó, működésbe lépett az adrenalin. Már csak 20 perc és én jövök. Már nem fáztam!
Amikor elindultam, a bringás kísérőm megkérdezte, mennyit futok? Mondtam, hogy kb. 14 és felet. Az nagyon sok! Hogy bírsz annyit lefutni? No, mondtam, ezen nem gondolkoztam. Ilyen lassú tempóban akármennyit bírok. Akkor megnyugodtam, hogy tudom, mi a dolgom. Csak egyik lábam a másik után és kész. Különös, azért vártam a végét, mert vágytam arra, hogy ott aztán igazán kifuthassam magamból, ami még valahol bennem van. Tudtam, az lesz az igazi határfeszegetés. A kíváncsiság vitt előre. Rafkós volt, mert az utolsó szakaszom vége, a Füred előtti, sunyi emelkedővel volt megspékelve. Utólag nem bánom, hogy a sötétben nem látszott igazán, hogy milyen hosszú is ez az emelkedő. Itt igencsak az erőforrásaim mélyére kellett nyúlnom, amikor az emelkedő után végre lejtő jött. Gondoltam most akkor sprint és úgy érek a váltópontra, mint a gyorsvonat. No a lejtő felénél már valóban úgy szuszogtam, mint egy gőzmozdony, de nem voltam hajlandó lassítani. Élveztem, hogy sikerült, és hogy végre száguldok. Itt már az ujjaim zsibbadása nem csak azt jelentette, hogy az tartalékaim végén járok, hanem azt is, hogy a komfortzónámon is jócskán túl. Tudtam már, hogy sikerült, megcsináltam a kitűzött célt! Kicsi lányomnak adtam át a “stafétát”, aki boldogan és büszkén vitte a célba csapatunkat.
Valahogy a futás megtanít arra, hogy csak rajtam múlik, hová jutok - és ez másra is igaz. Az számít, mit tűzök ki célul és hogy mennyit teszek érte. Mivel kizárólag hosszú távon gondolkozom, a kudarcokra inkább a tanulási folyamat részeként tekintek. Futni szeretek és ezt az élvezetet igyekszem megtartani. Így a célok elérése már csak a hab lesz a tortán!