Végre újra tavasz!
Ma amikor a futó edzőmmel, Sipiczki Csabával konzultáltam, sok mindenre rádöbbentem.
Csaba így kezdte: “Itt a tavasz, látom újra lendületbe jöttél!”
Ekkor végre sikerült kimondanom, hogy “Hát igen. Az elmúlt tél - szinte szégyellem, - sokkal nehezebben ment, mint a tavalyi vagy az azelőtti”. És ezt bizony még magamnak is nehezen vallottam be. Így utólag mertem csak, hogy már végre magam mögött tudhatom.
Tavaly roppant céltudatosnak éreztem magam! Nem számított, hogy hány fok van, mert úgy gondoltam, az csak egy adat, mely csak arra szolgál, hogy hány réteget vegyek magamra. Nem volt gond, ha viharos szél fújt, mert akkor legfeljebb két sapkát húztam a fejemre, hogy ne fázzon a fülem. Nem érdekelt, ha csak úgy fért bele a napomba az edzés, hogy hajnali fél 5-kor kellett kelnem és fejlámpával kellett útnak indulni, mert az edzés ha ki van írva, teljesítem és kész. Szóval idén ez nem ment ilyen egyértelműen és egyszerűen. Aztán eszembe jutott, hogy hogy is volt ez az első futós telemen. Mert bizony az első tél - azt gondolom, - sorsfordító időszak egy kezdő futó életében.
Amikor elkezdtem futni 7 évvel ezelőtt, tavasz volt. Mire elérkeztem a hűvösebb őszhöz, túl voltam két futóversenyen: életem első aszfaltos- és terepversenyén. A tél azelőtt nem volt a kedvenc évszakom. Sőt, kifejezetten utáltam a hideg miatt. Hihetetlenül tudtam fázni! Ezért aztán arra gondoltam, hogy kell valami cél, amiért érdemes feszegetnem a kinti futásokat akkor is, ha hideg és zord idő van. Kitaláltam, hogy benevezek egy téli Spartan-ra. Persze meggyőztem a férjemet és a nagylányomat is, hogy ők is induljanak velem a versenyen.
A cél - azon túl, hogy a megkezdett futásaimat folytassam, - az is volt, hogy a hidegtől való félelmemet és utálatomat végre legyőzzem. Mert ez a félelmem gátolt abban, hogy fejlődhessek a futásban. És ez így már elegendő volt ahhoz, hogy kimenjek futni, hisz szokni kellett a kinti időjárást.
A verseny Szlovákiában volt a Tátrában és kaptunk bőven a hidegből, mert -13 fok volt aznap! (Korábban ilyen hidegben ki sem dugtam volna az orromat a négy fal közül, nemhogy még fussak is!) Viszont gyönyörű volt a havas táj és mellé hét ágra sütött a nap. Megtapasztaltam, hogy mindegy hány fok van, ha az ember fut, nem fázik. Megtapasztaltam azt is, hogy a hidegben is lehet élvezetes odakint a friss levegőn. A verseny hangulata hihetetlen volt! Annyi jó élménnyel ajándékozott meg, hogy nem volt kérdés többé, hogy futok-e télen vagy sem. A jutalom pedig verseny után a hotelben lévő szauna volt és persze a tudat, hogy képes vagyok leküzdeni a saját korlátaimat!
Jó erre visszaemlékezni, mert erőt ad. Azóta futottam már hidegebb időben is és csak nevettem azon, hogy megfagyott a víz az ivóhátizsákom csövében.
Örülök, hogy itt a tavasz, mert új energiák áradnak mindenhonnan. És igen, újra lendületben vagyok!