Van lelki erőd a futáshoz?
Naplóbejegyzés: 2021. november 27. szombat
Ma nem éreztem magamban lelki erőt, hogy fussak. Ezért aztán úgy döntöttem, elmegyek futni, hátha mégis megtalálom azt! Nem csalódtam, ott volt amit kerestem!
Hűvös, borús napra ébredtünk. Annak tudatában, hogy ma délelőtt két sportolómmal fogok találkozni, átrendezést igényelt a napi beosztásom. Mindig reggeles futó voltam. Sőt, mivel hogy évek óta reggel intézem a futásaimat, úgy gondoltam, nem is tudnék máskor futni. Bár néha, hétvégén, egy-egy családi program miatt megpróbáltam délután megejteni, sosem éreztem jól magam. Ma más volt a helyzet, mert a mentáltérning üléseket legalább annyira szeretem és élvezem, mint a futást. Így lassan azt veszem észre magamon, hogy ehhez igazítom a többi teendőmet. Szóval, ma nem fért bele a reggelbe, ezért bátran és kételkedés nélkül kijelentettem, hogy majd délután! Persze délután, az már egészen más volt. A gyerekekkel henyéltünk az óriás kanapén, tervezgettük a közös palacsintasütést és hogy mi lesz az esti közös mozifilm, amit majd palacsintáktól duzzadó, tele hassal megnézünk. Szóval egyáltalán nem éreztem magamban lelki erőt, hogy fussak. Ezért aztán úgy döntöttem, elmegyek futni, hátha mégis megtalálom azt az elveszettnek tűnt lelki erőt! Fél négy múlt, mire kiléptem a kapun. Lazán, elvárások nélkül indultam neki. Aztán útközben minden megjött, amire szükségem volt. Jöttek a gondolatfoszlányok, melyeket szépen a helyükre rendeztem. Ráeszméltem arra is, hogy éppen 6 hete történt, hogy a Mátrában részleges bokaszalag szakadást szenvedtem. (A fotó akkor készült.) Milyen jól van már a bokám! Hirtelen értékelni tudtam az aszfalt monotóniáját, hisz a terep egyenetlensége és kiszámíthatatlansága nem jó egy felgyógyulásban lévő bokaszallagnak. (Ezt két hete megtapasztaltam a Mátrában. :-( ) Szóval monoton és egyenletes, így akár meditatív is lehet az aszfalt futás. Ezt éreztem most. Máskor mindig terepre vágyom. Most pedig végre tudom ezt is értékelni! Minden rosszban van valami jó! A távnak még a feléhez sem értem, mikor - két szántóföld között - rádöbbentem, hogy rám fog sötétedni és mint egy kisgyerek, elkezdtem izgatottan várni! Persze lámpát azt nem hoztam… Szóval, vártam a sötétséget. Ahogy minél lejjebb ereszkedett, annál nagyobb lett körülöttem a csend és éreztem, ahogy megszáll a nyugalom és a béke. Szóval itt van, amit kerestem, megtaláltam! Ezért jöttem! Mire hazaértem, a bekevert palacsintatészta kész volt. Artúr fiammal nekiálltunk együtt megsütni. A többit pedig a fantáziátokra bízom. Szép nap volt és minden is belefért!