Merj nagyot álmodni, akkor van miért küzdeni!
Ma feldobott egy 4 éves emléket a facebook. Ma is libabőrös leszek, ha eszembe jut az a nap, amikor Panni lányom ironman lett! De hogy is kezdődött?
Az történt, hogy Panni lányom nem egészen 19 évesen elhatározta, hogy benevez a balatonfüredi ironman versenyre. Egyik példaképe, Rokob József ultratriatlonista inspirálta őt, akit egy dupla ironman versenyen kísérhetett végig. Őrült ötletnek tűnt, többen lebeszélték volna róla, de hajthatatlan volt. Mit tehet egy szülő, ha a gyermeke makacsul kitart az elhatározása mellett? Két dolgot: az egyik, hogy ellenzi, a másik, hogy mellé áll és támogatja. De hogyan lehet egy képtelennek tűnő ötletet támogatni? Na igen, nem olyan könnyű… Lássuk csak, egy iron táv 3,8 km úszás, 180 km bringázás és 42 km futást jelent. Felsorolni is sok. A szintidő 16 óra. Korábban Panni csak olimpiai távú triatlon versenyeken vett részt, ami éppen a negyede ennek. Ez tényleg őrültség!
Aztán eszembe jutott, hogy én milyen képtelen ötlettel álltam elő 19 évesen. Motoros rendőr akartam lenni. A nevelőapám azt mondta, úgysem sikerülhet, de hogy ha mégis rendőr leszek, akkor le is út, fel is út, mehetek ahová akarok, mert ő bizony egy fakabáttal nem fog egy fedél alatt élni! Nem csak ő volt az egyetlen, aki szerint "úgysem sikerülhet", de minél több akadály gördült elém, annál jobban akartam. Nos motoros rendőr lettem “csakazértis”! 2 hónap múlva már egy belgiumi, motorosrendőr találkozó utazását tervezgettem új kollégáimmal. Én a 150 cm3-s MZ-motorkerékpárommal szerettem volna megtenni az oda-vissza 3000 km-es utat. Anyám azt mondta, “Te nem vagy normális!” Nos, azt mondtam, akkor is elmegyek. Szóval, a “csakazértis” erősen bennem volt, de szüleimmel való kapcsolatomra ez az egész rányomta bélyegét. Sokkal jobban örültem volna, ha inkább megkérdezik, miben segíthetnek vagy ha egyszerűen azt látom, büszkék rám, mert Magyarország első motorosrendőrnője lettem. Jó lett volna, ha terveim hallatán csillogni látom szemüket! Bár fényt már jó ideje nem láttam szemükben. Jól esett volna, ha bíznak bennem és ha mögöttem állnak. Mindezekre emlékezvén úgy döntöttem, hogy támogatni fogom Pannit. Bármilyen őrültségnek is hangzik amit szeretne, én ott akarok lenni. Támogatni a tervében úgy, ahogy ő szeretné. Mellette lenni akkor is ha sikerül és akkor is ha nem. Osztozni az örömében, vagy vígasztalni bánatában. Mi lehet a legrosszabb? Hát az hogy nem csinálja végig és kiáll a versenyből. De legalább megpróbálta! Nincs vesztenivalója! Mi lesz, ha sikerül neki? Olyan élménnyel gazdagodik, ami fontos lehet a felnőtté válása útján és egy életre elkíséri majd! Végül elfogadtam, sőt megtiszteltetésnek vettem, hogy engem kért fel kísérőjének a versenyre.
Aznap vacak volt az idő. Reggel esett az eső, a víz 16 fokos volt, a víz nagyon hullámzott. A távot 3 körben kellett megtenni. Volt aki az első kör után kiállt, volt aki leúszta és akkor hagyta abba, annyira fázott. Panni mire bringára ült, elállt az eső. 180 km! Nagyon soknak tűnt számomra! Ezalatt még néha a nap is kisütött. Örökkévalóságnak tűnt, mire eltelt a bringa táv. Közben vártam, mikor mit adhatok az elemózsiából, amikor éhes. Megtapasztaltam, hogy nem könnyű egy kísérő dolga. Panni derekasan gyűrte a km-eket. Egyszer azonban úgy ért a fordulóhoz, hogy majdnem sírva fakadt. Nem működik a váltó! - mondta mérgesen. A segítségünkre siettek páran a szurkolók közül, akikről kiderült, hogy falubeliek - kicsi a világ, hogy itt kell megismerkednünk! Sajnos, ezután sem működött jól, ez sok bosszúságot okozott, mert nagyon sok emelkedő volt a pályán. Végül sikerült teljesíteni a bringás szakaszt is. Ezután jött a futás. Már csak le kellett futni egy maratoni távot. (Panni még addig soha nem futott maratoni távot! A 21 K volt a leghosszabb!) Az időjárás megkegyelmezett napközben, de most megint elromlott. Miután pedig besötétedett, patakokban folyt a víz az úton, szinte hömpölygött a lábunk alatt, az ég pedig villámokat szórt. A útszéli hangulatos fáklyákat eloltotta az eső, melyek nélkül tök sötétben futottak a triatlonisták. Szép lassan ahogy telt az idő, fogytak el a versenyzők. Befejezték vagy feladták. Panni hol kocogott, hol vánszorgott, hol az útszéli bokorban gyűjtötte az erőt a folytatáshoz. Megerősítettem, hogy már az is nagy dolog, hogy eddig eljutott, nincs semmi baj, ha nem megy tovább. Az idő pedig csak telt és úgy tűnt, ha így, ilyen tempóban folytatja, lehetetlen lesz a szintidőt tartani. Persze a “csakazértis” megmutatom gondolkodás úgy tűnik, anyai ágon öröklődött, mert felszívta magát és továbbment. Az utolsó 3 körben pedig folyamatosan gyorsult, fogalmam sincs honnan szedte elő magából azt a mentális erőt, amivel ilyen gyors tempóra tudott váltani a végére, de hitte, tudta, hogy be fogja fejezni szintidőn belül. Az ucsó körben a versenyigazgató végigkísérte robogóval, hogy véletlenül se lassuljon és valóban beérjen időben. Így lett az, hogy az égből ömlött az eső, de minket akkor már egyáltalán nem zavart és éjfél előtt néhány másodperccel célba ért. Panni volt az utolsó versenyző, akinek sikerült szintidőn belül teljesítenie a távot és egyben dobogós 3. helyezett lett a nők között és a legfiatalabb nőként teljesítette a távot.
Így vált valóra egy álom, amiben senki nem hitt igazán. Mindenkinek megvolt a maga véleménye róla. De Panni hittel állt hozzá és csak ez számított. Mentálisan olyan szinten volt akkor, hogy sok felnőtt megirigyelhette volna.
Azt hiszem, hogy ilyen fiatal felnőttként még szinte mindenkinek vannak merész álmai. Amiről aztán vagy lebeszélik azok a felnőttek, akik “felelősen” gondolkodónak tartják magukat és már rég nem mernek álmodni, vagy támogatottság hiányában nem mernek belefogni álmaik megvalósításában.
Amit akkor és amit saját 19 éves koromnál megtapasztaltam, az nagyon tanulságos volt számomra. És most úgy érzem, hogy sport mentáltrénerként tökéletesen tudom ezt képviselni. Hiszem, hogy a célok mellé érdemes odaállni és abban támogatni másokat, amiben hisznek. Van néhány apróság amit másként csinálnék, de a célban való támogatást ugyanígy tenném.
Ez a nap életre szóló emlék lett mindkettőnknek. Olyan élmény, amiből csak építkezni lehet!